Intim Tér, Masszázs oktatás

Kristóf

Rácsodálkozni valamire vagy valakire, őszinte érdeklődéssel és kíváncsisággal, megengedni hogy hasson rám és én is hassak őrá minden szinten, ugyanakkor figyelni a belső folyamataimat, tudatosítani az érzelmeimet (esetleges félelmeket, vágyakat) érzeteimet (testi szint). Megfigyelni, hogy milyen emlékek jönnek fel adott pillanatokban és engedni kibomlani a folyamatokat és figyelni, tudatosságunkkal jelen lenni. Elvárások nélkül, ítéletek nélkül. Belső, felső énünk bölcsességéből, teljességéből, szabadságból, örömből, ami valódi természetünk sajátja.

Masszázs során a külső világtól elhatároló, testünk legnagyobb kiterjedésű szervével, bőrünkkel kapcsolódunk és bőrünkön keresztül a külső univerzummal – de tudjuk: “amint kint úgy bent” – benne a négy alap elemmel ( föld, víz, levegő, tűz) és ami összeköti és élővé teszi őket és minket is az ötödik elemmel a SZERelemmel.

A masszázs alkalmas rá, hogy a számunkra leginkább szükséges energiákkal/elemekkel töltsön minket és általa mély harmóniát illetve intimitást éljünk meg önMAGunkkal. Egyes hagyományok úgy tartják, hogy akkor vagyunk egészségesek amikor az elemek egyensúlyban vannak bennünk. A test legtöbbször elárulja, hogy milyen jellegű energiára van szüksége, ahhoz hogy újra egyensúlyba kerülhessen.
Ezért nehéz pontosan meghatározni előre, illetve leírni a masszázs menetét mert minden ember másmilyen és még ugyanazon személy állapota is változhat időről időre. A masszázsok közti különbözőség leginkább az érintések minőségén, erősségén, dinamikáján múlik. Ezen attribútumok milyensége az ami megidézi a négy elemet, illetve azokat amellyekkel dolgozunk. Az ötödik elemmel én a tudatos jelenlétet azonosítom amit minden masszázs során igyekszem egyre inkább megtalálni magamban és megélni.
Az elemi minőségek olyan fogalomkörök, érzések mentén fejthetik ki hatásukat mint például:

Föld: biztonság, nyugalom, stabilitás, kiszámíthatóság, állhatatosság
Víz: érzelmek, áramlás, befogadás, gondoskodás, befelé fordulás, érzékenység, intuíció
Levegő: mozgékonyság, kapcsolódás, kötetlenség, könnyedség, szárnyalás, intellektus, kommunikáció
Tűz: akarat, lelkesedés, bátorság, kezdeményezés, melegség, szenvedély

Tapasztalataim: Masszőri pályafutásom során arra a megállapításra jutottam, hogy nagyon kevés minőségi érintést kapnak az emberek egymástól. Már sok esetben kis gyermekként sem kapunk elég szeretetet ölelések, simogatás formájában, ami pedig egy sokkal mélyebb elfogadást fejezhetne ki számunkra, mint a szavak. Mivel sokan gyermekként nem ismertük meg ezt a szeretetnyelvet, vagy nem eleget kommunikáltak rajta velünk, így felnőtt kapcsolatainkban sem tudjuk eleget adni, illetve befogadni a meghitt, bensőséges, minőségi érintéseket, ami meggyőződésem, hogy emberi alapszükségletünk. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy sok érintést kaptunk, de nem abból a fajtából, ami az épülésünkre szolgált volna, hanem olyanból amelyik el akart venni tőlünk és csak a saját örömére, élvezetére gondolt, minket kihasználva. Ezen negatív megtapasztalásokból fakadó sérülések is gyógyulhatnak a masszázs során. Elkezdődhet a tudatosítása a történteknek, majd a velük való szembenézés, a transzformáció: negatív minta felülírása a bízalom újonnan való felépítése által és végül a gyógyulás. A sejtemlékezet sokszor előhívja tudatalattinkból ezen fájdalmas tapasztalatainkat, hogy megteremtse számunkra a gyógyulás lehetőségét.
Az előbb említett okokból sokszor nyúlunk pótSZERekhez ( étel, ital, drogok, internet, konzumálás) és próbáljuk velük be,- illetve kitölteni az űrt amit a meg nem kapott intimitás, érintés okoz bennünk vagy elterelni figyelmünket a témáról a vele kapcsolatos zavarodottságunk miatt. Mivel általában időt sem adunk magunknak elmélyülni dolgokban, így lassan kivész életünkből a minőség és marad a mennyiség vagy “mennyi segg”, a rohanás, a hajszolás, a minél előbb érjünk oda típusú hozzáállás, a fast food, fast sleep, fast car és persze a fast sex. ( fast: gyors ) Az érintés és intimitás illetve amiből az fakad, az egymásra való őszinte odafigyelés hiánya, a túlzott célcentrikusság és a bűntudat keltő neveltetés sok esetben eredményezi nőknél és férfiaknál is, hogy szexualitásukban blokkoltak, nem érzik magukat ki-, illetve beteljesültnek, és ez a hiány könnyen kihat más életterületeikre is. Az a tapasztalatom, hogy masszázsaim hatására sokan tudnak továbblépni elakadásaikon önmaguk nőiségének illetve mi-nőségének felfedezése, kibontása által.

Ami bizonyos:
– semmi olyan nem fog történni, amire nem vagy felkészülve
– semmire sem tudsz maximálisan felkészülni
– lehetőséged nyílik a benned élő bizalom építésére
– ez az alkalom tényleg rólad fog szólni
– közelebbi kapcsolatba kerülhetsz önmagaddal (ezáltal a környezeteddel is)
– nagy lépést tehetsz az önismeret ill. önszeretet útján
– erősen stresszoldó, ugyanakkor energetizáló hatások érvényesülnek
– segíti a szervezet öngyógyító folyamatait beindulni
– segíti a blokkok oldódását lelki és fizikai szinten
– kedélyállapot javító

Ha úgy érzed,
várlak szeretettel,

Kristóf / Waterman

06705341672

>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close